Adatvédelmi szabályzat
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
AZ ÉRINTETT TERMÉSZETES SZEMÉLY JOGAIRÓL
SZEMÉLYES ADATAI KEZELÉSE VONATKOZÁSÁBAN
BEVEZETÉS
A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az
ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (a
továbbiakban: Rendelet) előírja, hogy az Adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak
érdekében, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, minden egyes
tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és
közérthetően megfogalmazva nyújtsa, továbbá hogy az Adatkezelő elősegíti az érintett jogainak
a gyakorlását.
Az érintett előzetes tájékoztatási kötelezettségét az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról 2011. évi CXII. törvény is előírja. Az alábbiakban olvasható
tájékoztatással e jogszabályi kötelezettségünknek teszünk eleget.
Miért készült ez a tájékoztató?
Adatkezelő működése során több célból kezel személyes adatokat és mindezt az
érintettek jogainak tiszteletben tartásával, valamint a jogszabályi kötelezettségnek
teljesítésével kívánja tenni. Adatkezelő fontosnak tartja azt is, hogy bemutassa az
érintetteknek az adatkezelési tevékenysége során a tudomására jutott személyes
adatok kezelését, annak legfontosabb jellemzőt.
Milyen alapon történik az érintettek személyes adatainak kezelése?
A személyes adatok csak meghatározott célból és megfelelő jogalappal kerülnek
kezelésre. Ezek a célok és jogalapok a konkrét adatkezelések vonatkozásában
egyedileg kerülnek bemutatásra.
Milyen külső segítség igénybevételére kerül sor a személyes adatai kezelése során?
A személyes adatokat többnyire az Adatkezelő a saját telephelyén kezeli. Vannak
azonban olyan műveletek, amelyhez külső segítséget, adatfeldolgozót vesz igénybe.
Az adatfeldolgozó személye az egyes adatkezelések jellemzőinek megfelelően
változhat.
Ki kezeli a személyes adatait?
Az adatkezelési tájékoztató következő II. fejezetében kaphat felvilágosítást az Érintett
az Adatkezelő által alkalmazott adatfeldolgozók személyéről és elérhetőségéről.
2. oldal
Dr. Kószó Dóra Katalin egyéni vállalkozó
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Milyen elveket tart fontosnak Adatkezelő a személyes adatai kezelése során?
A személyes adatok kezelésére a hatályos jogi szabályozás alapján kerül sor, különös
tekintettel az Európai Parlament és a tanács 2016/679 rendeletében (2016. április 27.)
(GDPR rendelet) foglaltakra.
Adatkezelő tevékenységei során csak az egyedi adatkezelések körében meghatározott
személyes adatok kezelésére kerül sor és a megadott, személyes adatok biztonsága a
lehetséges és szükséges technikai és szervezési intézkedéssel részesül védelemben.
Ennek során különösen nagy figyelem fordítására kerül sor a személyes adatok
bizalmasságának, sértetlenségének és rendelkezésre állásának biztosítása érdekében.
A személyes adatok valódiságáért és pontosságáért az Érintett által történt megadás
után az Adatkezelő felel. Azok a kifejezések, amelyek jelen tájékoztatóban
alkalmazásra kerülnek az információs önrendelkezési jogról és a GDPR rendelet
értelmező rendelkezései között meghatározott fogalmak szerint kerültek értelmezésre.
I. FEJEZET
AZ ADATKEZELŐ MEGNEVEZÉSE
E tájékoztatás kiadója, egyben az Adatkezelő:
NÉV: Dr. Kószó Dóra Katalin egyéni vállalkozó
SZÉKHELY: 6725 Szeged, Nyíl utca 51.
NYILVÁNTARTÁSI SZÁM: 57591340
ADÓSZÁM: 59546858-1-26
KÉPVISELI: Dr. Kószó Dóra Katalin
E-MAIL: info@doraeletreceptre.hu
ELÉRHETŐSÉGEK: https://doraeletreceptre.hu/
(a továbbiakban: Társaság)
II. FEJEZET
ADATFELDOLGOZÓK MEGNEVEZÉSE
Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség
vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
(Rendelet 4. cikk 8.)
Az adatfeldolgozó igénybevételéhez nem kell az érintett előzetes beleegyezése, de
szükséges a tájékoztatása. Ennek megfelelően a következő tájékoztatást adjuk:
3. oldal

Jogi szolgáltatásokat nyújtó adatfeldolgozó:
CÉGNÉV: Dr. Tanács Ügyvédi Iroda
SZÉKHELY: 6726 Szeged, Bérkert utca 64/B
ADÓSZÁM: 19287836-2-06
HONLAP: https://drtanacs.hu/
Tárhely szolgáltató:
CÉGNÉV: Cweb Hosting Korlátolt Felelősségű Társaság
SZÉKHELY: 1173 Budapest, Borsó utca 12-32. C. lház. 1. em. 2. ajtó
ADÓSZÁM: 32069473-1-42
CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-405273
Címzettek:
Webfejlesztő címzett:
CÉGNÉV: Czinege Tamás E.V.
SZÉKHELY: 6522 Gara, Köztársaság utca 18.
ADÓSZÁM: 68814205-1-23
NYILVÁNTARTÁSI SZÁM: 52289264
CÉGNÉV: Google LLC
SZÉKHELY: 1600 Amphitheatre PkwyMountain View, California 94043
HONLAP: https://mail.google.com/
CÉGNÉV: Facebook, Inc.
SZÉKHELY: Menlo Park, California, USA
HONLAP: https://www.facebook.com/
Olyan esetekben, ahol a Tájékoztató általában a Társaság adatfeldolgozói részére való
adattovábbításról rendelkezik, azokban az esetekben azt a fenti címzettek részére
történő adattovábbításra is kell érteni.
III. FEJEZET
AZ ADATKEZELÉS JOGSZERŰSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA
1. Adatkezelés az érintett hozzájárulása alapján
1.1. Amennyiben a Társaság hozzájáruláson alapuló adatkezelést kíván végezni, az
érintett hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez az adatkezelési szabályzatban
meghatározott adatkérő lap szerinti tartalommal és tájékoztatással kell kérni.
4. oldal

1.2. Hozzájárulásnak minősül az is, ha az érintett a Társaság internetes honlapjának
megtekintése során bejelöl egy erre vonatkozó négyzetet, az információs
társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevétele során erre vonatkozó
technikai beállításokat hajt végre, valamint bármely egyéb olyan nyilatkozat vagy
cselekedet is, amely az adott összefüggésben az érintett hozzájárulását személyes
adatainak tervezett kezeléséhez egyértelműen jelzi. A hallgatás, az előre bejelölt
négyzet vagy a nem cselekvés ezért nem minősül hozzájárulásnak. Hozzájárulásnak
minősül megfelelő tájékoztatás meghallgatása után a telefonhívás folytatása.
1.3. A hozzájárulás az ugyanazon cél vagy célok érdekében végzett összes adatkezelési
tevékenységre kiterjed. Ha az adatkezelés egyszerre több célt is szolgál, akkor a
hozzájárulást az összes adatkezelési célra vonatkozóan meg kell adni.
1.4. Ha az érintett hozzájárulását olyan írásbeli nyilatkozat keretében adja meg, amely
más ügyekre is vonatkozik – például értékesítési, szolgáltatási szerződés megkötése -
a hozzájárulás iránti kérelmet ezektől a más ügyektől egyértelműen
megkülönböztethető módon kell előadni, érthető és könnyen hozzáférhető formában,
világos és egyszerű nyelvezettel. Az érintett hozzájárulását tartalmazó ilyen
nyilatkozat bármely olyan része, amely sérti a Rendeletet, kötelező erővel nem bír.
1.5. A Társaság nem kötheti szerződés megkötését, teljesítését olyan személyes adatok
kezeléséhez való hozzájárulás megadásához, amelyek nem szükségesek a szerződés
teljesítéséhez.
1.6. A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon kell lehetővé tenni,
mint annak megadását. Az érintett a hozzájárulását bármikor visszavonhatja az I.
fejezetben megadott e-mail címre küldött levél útján.
1.7. Amennyiben az érintett visszavonja a hozzájárulását, az adatkezelő nem kezelheti
többé az adatait. A hozzájárulás visszavonásakor adatkezelőnek biztosítania kell az
adatok törlését, kivéve, ha másik jogalap lehetővé teszi ezeknek az adatoknak a
kezelését (pl. tárolási követelmények vagy szerződés teljesítésének szükségessége).
Amennyiben az adatkezelés több célból történt, az adatkezelő nem használhatja a
személyes adatokat azon célból, amelyre vonatkozóan az érintett a hozzájárulást
visszavonta.
5. oldal

2. Jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés
2.1. A jogi kötelezettségen alapuló adatkezelés esetén a kezelhető adatok körére, az
adatkezelés céljára, az adatok tárolásának időtartamára, a címzettekre az alapul
szolgáló jogszabály rendelkezései irányadók.
2.2 A jogi kötelezettség teljesítése jogcímén alapuló adatkezelés az érintett
hozzájárulásától független, mivel az adatkezelést jogszabály határozza meg. Az
érintettel az adatkezelés megkezdése előtt ez esetben közölni kell, hogy az adatkezelés
kötelező, továbbá az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és
részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így
különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az
adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, arról, ha az
érintett személyes adatait az adatkezelő a rá vonatkozó jogi kötelezettség alapján
kezeli, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell
terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.
Kötelező adatkezelés esetén a tájékoztatás megtörténhet az előbbi információkat
tartalmazó jogszabályi rendelkezésekre való utalás nyilvánosságra hozatalával is.
3. Jogos érdeken alapuló adatkezelés
3.1. A Társaság vagy valamely harmadik fél jogos érdeke jogalapot teremthet az
adatkezelésre, feltéve, hogy az érintett érdekei, alapvető jogai és szabadságai nem
élveznek elsőbbséget. Figyelembe kell venni az érintett adatkezelővel való kapcsolata
alapján észszerű elvárásait, így a személyes adatok kapcsolattartási, akár közvetlen
üzletszerzési célú kezelése is jogos érdeken alapulónak tekinthető.
3.2. A jogos érdeken alapuló adatkezeléshez érdekmérlegelési teszt szükséges,
melynek során a Társaság mindig figyelembe veszi az aktuális körülményeket,
valamint az adatkezelő és érintettek helyzetét. A Társaság érdekében történő
adatkezelések vonatkozásában a külön-külön elvégzett érdekmérlegelési tesztek az
alábbi eredménnyel zárultak: Az érdekmérlegelési teszt során a Társaság az adott
adatkezelésnél leírt feltételeket figyelembevéve arra jutott, hogy az adatkezelés
indokolt a megfelelő – jelen szabályzatba foglalt – biztosítékok mellett, hiszen anélkül
nem tudna a Társaság versenyképesen működni. Ennek tükrében az érintettekre
vonatkozó érzelmi hatás, valamint a magánszférához való jog sérelme arányosnak
tekinthető.
6. oldal

4. Az érintett vagy más természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme
miatti adatkezelés
4.1. Az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme
szintén jogalapot teremthet az adatkezelésre, tekintettel arra, hogy az adatvédelemhez
való jog alapvető, de nem kizárólagos, élet-halál kérdésében a személyes adatok
védelméhez való jogot természetesen felülbírálja az élethez való jog.
5. Szerződéses érdeken alapuló adatkezelés
5.1. Szerződéses érdeken is alapulhat adatkezelés amennyiben az olyan szerződés
teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés
megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges.
6. Az érintett jogainak elősegítése
6.1. A Társaság valamennyi adatkezelése során köteles biztosítani az érintett jogainak
gyakorlását.
IV. FEJEZET
TÁJÉKOZTATÁS A TÁRSASÁG ÁLTAL VÉGZETT ADATKEZELÉSRŐL
Ügyféladatok: szerződő partnerek, kapcsolattartók adatainak kezelése – vevők,
szállítók nyilvántartása
(1) A Társaság szerződés teljesítése jogcímén a szerződés előkészítése, megkötése,
teljesítése, megszűnése, szerződési kedvezmény nyújtása – összefoglalva a közös
érdekkörben felmerülő gazdasági folyamatok támogatása – céljából kezelheti a vele
szerződéses viszonyban álló természetes személy nevét, születési nevét, születési
idejét, anyja nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, adószámát, vállalkozói, őstermelői
igazolvány számát, személyi igazolvány számát, lakcímét, székhely, telephely címét,
telefonszámát, e-mail címét, honlap-címét, bankszámlaszámát, vevőszámát
(ügyfélszámát, rendelésszámát), online azonosítóját (vevők, szállítók listája,
törzsvásárlási listák), egészségügyi alkalmassági iratait, bizonyítványát. Ezen
adatkezelés jogszerűnek minősül akkor is, ha az adatkezelés a szerződés megkötését
megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges. A személyes
adatok címzettjei: a Társaság ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó
munkavállalói, könyvelési, adózási, üzletkötési feladatokat ellátó munkavállalói, és
adatfeldolgozói. A személyes adatok tárolásának időtartama a Társaság hosszú távú
üzleti kapcsolataira tekintettel a szerződés megszűnését követő 8 év.
7. oldal

(2) A természetes személy szerződő fél szerződésben megadott adatai számviteli,
adózási célú kezelésének jogalapja jogi kötelezettség teljesítése, ebben a körben az
adattárolás időtartama 8 év.
(3) A Társaság a vele szerződő jogi személy képviseletében eljáró – a szerződést aláíró–
természetes személy szerződésben megadott személyes adatait, továbbá lakcímét, email címét és telefonszámát, online azonosítóját szerződés előkészítése,
kapcsolattartás, a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek gyakorlása –
összefoglalva a közös érdekkörben felmerülő gazdasági folyamatok támogatása –
céljából szerződés teljesítése jogcímén kezeli. Ezen adatok tárolásának időtartama a
szerződés megszűnését követő 8 év. A jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén az
érintett kiemelt joga, hogy tiltakozzon az adatkezelés ellen.
(4) A Társaság a vele kötött szerződésben kapcsolattartóként megjelölt – nem aláíró -
természetes személy nevét, címét, e-mail címét, online azonosítóját kapcsolattartás,
szerződésből eredő jogok és kötelezettségek gyakorlása – összefoglalva a közös
érdekkörben felmerülő gazdasági folyamatok támogatása – céljából szerződés
teljesítése jogcímén kezeli, figyelemmel arra, hogy a kapcsolattartó a szerződő féllel
foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll, így ezen adatkezelés az érintett jogait nem
érinti hátrányosan. A szerződő fél kijelenti, hogy a kapcsolattartói minőséghez
kapcsolódó adatkezelésről az érintett kapcsolattartót tájékoztatta. Ezen adatok
tárolásának időtartama a kapcsolattartói minőség fennállását követő 8 év.
(5) Valamennyi érintett vonatkozásában a személyes adatok címzettjei: a Társaság
vezető tisztségviselője, ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó
munkavállalói, kapcsolattartói, Társaság adatfeldolgozói, különösen a könyvelési,
adózási, üzletkötési feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.
(6) A személyes adatok adatfeldolgozásra átadásra kerülhetnek adózás, könyvelés
céljából a társaság által megbízott könyvelő irodának, postázás szállítás céljából a
Magyar Postának, illetve a megbízott futárszolgálatnak, vagyonvédelem céljából a
társaság vagyonvédelmi megbízottjának, társaság adatfeldolgozóinak.
(7) Az adatkezelés jogszerűnek minősül, ha arra valamely szerződés vagy
szerződéskötési szándék keretében van szükség (Preambulum 44.) ha az a szerződés
megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges (6
cikk (1) b./). Így szerződés teljesítése jogcímén az e pontban írtak szerint kezelhetők a
szerződési ajánlatok keretében gyűjtött személyes adatok is. Ajánlattételkor, illetve
8. oldal

fogadáskor erről a Társaság köteles az ajánlattevőt, illetve az ajánlat címzettjét
tájékoztatni kell.
(8) A Társaság által kötendő szerződésekben alkalmazandó adatkezelési kikötéseket
és tájékoztatásokat jelen Szabályzat 5. számú melléklete tartalmazza. A Társaság
munkavállalójának feladata és kötelezettsége, hogy ezen adatkezelési kikötések a
szerződés szövegébe belefoglalásra kerüljenek.
Egészségügyi adatokra vonatkozó adatkezelés
(1) A táplálkozási tanácsadási szolgáltatást igénybevevő fél köteles tájékoztatást adni
mindazon körülményről, tényről, (így különösen minden korábbi vagy jelenleg
fennálló, anyagcserét érintő betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer, vagy
gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről) amely a
táplálkozását, illetve az anyagcseréjét befolyásolhatja, a megfelelő táplálkozási
tanácsadás elkészítése érdekében.
(2) A kezelhető személyes adatok köre: természetes személy neve (vezetéknév,
keresztnév), születési hely és idő, anyja neve, lakcíme, telefonszám, e-mailcím,
személyi igazolvány száma, TAJ száma, egészségügyi adatai, korábbi leletei,
eredményei, lenyomat stb.
(3) A személyes adatok kezelésének célja: táplálkozási tanácsadási szolgáltatás sikeres
teljesítése
(4) Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása.
(5) A személyes adatok címzettjei: Adatkezelő; címzettek adatkezelési tájékoztató
szerint
(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: 5 évig vagy az érintett hozzájárulása
visszavonásáig (törlési kérelméig).
Üzenetküldés, szolgáltatásra való jelentkezés a Társaság honlapján
(1) A honlapon üzenetküldő természetes személy az erre vonatkozó négyzet
bejelölésével adhatja meg hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez. Tilos a négyzet
előre bejelölése.
9. oldal

(2) A kezelhető személyes adatok köre: A természetes személy neve (vezetéknév,
keresztnév), e-mail címe, telefonszáma, valamint az üzenet mezőben általa megadott
adatok.
(3) A személyes adatok kezelésének célja: információ kérése, ajánlatkérés,
szerződéskötési szándék jelzése, előzetes információk közlése, szerződéskötéshez
szükséges adatok átadása

(5) A személyes adatok címzettjei: A Társaság IT adatkezelői; adatfeldolgozók

(7) Az érintett tudomásul veszi, hogy a nevére és az e-mail címére vonatkozó
adatszolgáltatás előfeltétele szerződéskötésnek, további személyes adatok
megadására nem köteles.
Messenger technológiával ellátott chat funkció igénybevétele a Társaság honlapján
(1) A honlapon található chat ablakot igénybe vevő természetes személy a funkció
használatával hozzájárul személyes adatai kezeléséhez. A chat funkciót igénybe vevő
jogosult a vendég lehetőséget használni, mely esetén kizárólag az üzenet tartalma és
mellékletei kerülnek az adatkezelő részére továbbításra.
(2) A chat funkció használatával az igénybe vevő elfogadja a Meta felhasználási
feltételit, adatvédelmi szabályzatát, valamint cookie-szabályzatát.
(3) A kezelhető személyes adatok köre: A természetes személy neve (vezetéknév,
keresztnév), üzenetben általa megadott adatok, üzenethez általa csatolt mellékletek
tartalma, webhely, profilban nyilvánosan közzétett információk
(4) A személyes adatok kezelésének célja: információ kérése, illetve ajánlatkérés
(5) Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása.
(6) A személyes adatok címzettjei: A Társaság IT adatkezelői; adatfeldolgozók
10. oldal

(7) A személyes adatok tárolásának időtartama: 5 évig vagy az érintett hozzájárulása
visszavonásáig (törlési kérelméig).
(8) Az érintett tudomásul veszi, hogy az adatszolgáltatás nem előfeltétele
szerződéskötésnek, a személyes adatai megadására nem köteles.
Hírlevél szolgáltatáshoz kapcsolódó adatkezelés
(1) A honlapon a hírlevél szolgáltatásra regisztráló, jogi személy képviseletében eljáró
természetes személy az erre vonatkozó négyzet bejelölésével tudomásul veszi, hogy
hírlevélküldés, marketing célú megkeresés, tájékoztató anyagok küldése céljából a
Társaság az adatkezelő jogos (egyéb üzletszerzési) érdeke, valamint érintett
hozzájárulása alapján a szolgáltatás aktív fennállásáig, vagy az arra vonatkozó törlési
kérelem (e-mailben megküldött leiratkozási kérelem) beérkezéséig kezeli adatait. Tilos
a négyzet előre bejelölése. A feliratkozás során az Adatkezelési tájékoztatót (2.
melléklet) egy linkkel elérhetővé kell tenni. A hírlevéről az érintett írásban vagy emailben tett nyilatkozattal bármikor leiratkozhat. Ilyen esetben a tiltakozó minden
adatát haladéktalanul törölni kell.
(2) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve (vezetéknév,
keresztnév), e-mail cím, telefonszáma.
(3) A személyes adatok kezelésének célja:
1. Hírlevél küldése a Társaság szolgáltatásai tárgyában
2. Reklámanyag, tájékoztató anyag küldése
3. Marketing célú megkeresés
(4) Az adatkezelés jogalapja: érintett hozzájárulása, adatkezelő jogos érdeke. Az
érdekmérlegelési teszt alapján a Társaság közvetlen üzletszerzési érdeke (GDPR
Preambulum 47.) tekintettel arra, hogy gazdasági társaságról van szó nagyobb
mértékű, mint a kockázat melyet a hírlevél szolgáltatáshoz kapcsolódó személyes
adatok kezelése jelent. A hozzájárulás elmaradásának jogkövetkezménye: a
szolgáltatás nem jön létre.
(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság
ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével kapcsolatos feladatokat ellátó
munkavállalói, adatfeldolgozóként a Társaság adatfeldolgozó különösen, a
hírlevélküldő, Marketing és IT szolgáltatója munkavállalói a tárhelyszolgáltatás
teljesítése céljából.
11. oldal

(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a hírlevél-szolgáltatás fennállásáig,
vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig).
(7) Az érintett tudomásul veszi, hogy az adatszolgáltatás nem előfeltétele
szerződéskötésnek, a személyes adatai megadására nem köteles. Az adatszolgáltatás
elmaradásának lehetséges következménye a hírlevél szolgáltatás elmaradása.
(8) A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló
2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdés: A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a
reklám közzétevője a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes
adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített - a reklám
címzettjére vonatkozó - adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak
megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az
érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.
Direkt marketing célú adatkezelés
(1) A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló

(2) A Társaság által reklám-címzetti megkeresés céljára kezelhető személyes adatok
köre: a természetes személy neve, telefonszáma, e-mail címe.
(3) A személyes adatok kezelésének célja a Társaság tevékenységéhez kapcsolódó
direkt marketing tevékenység folytatása, azaz reklámkiadványok, hírlevelek, aktuális
ajánlatok nyomtatott (postai) vagy elektronikus formában (e-mail) történő rendszeres
vagy időszakonkénti megküldése a regisztrációkor megadott elérhetőségekre.
(4) Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása. adatkezelő jogos érdeke

ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként
Társaság adatfeldolgozói, különösen a Társaság IT, Marketing, postai kézbesítés
esetén a Posta munkavállalói.
12. oldal

(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a hozzájárulás visszavonásáig.
(7) A direkt marketing célú adatkezeléshez való hozzájárulásra a jelen szabályzat 1.
melléklete szerinti adatkérő lap alkalmazható.
Adatkezelés szociális média (Facebook és Instagram) vonatkozásában
(1) A közösségi média felületet üzemeltetők adatkezelésére Társaságunknak csak
korlátozottan van befolyása. Azokon a helyeken, ahol befolyásolhatjuk és
paraméterezhetjük azt, a rendelkezésünkre álló lehetőségek körében elősegítjük az
adatvédelmi szempontból megfelelő adatkezelését. A legtöbb esetben azonban nem
tudjuk befolyásolni az üzemeltető tevékenységét, így nincsenek információink
arról, hogy mely adatokat kezelnek pontosan.
Facebook adatkezelési szabályzata a következő oldalon található meg:
https://www.facebook.com/privacy/explanation/
Instagram adatkezelési szabályzata a következő oldalon található meg:
https://help.instagram.com/519522125107875
(2) Az Adatkezelő saját oldalát kezeli a Facebookon. A Facebook oldal üzenőfalán
közzétett hírfolyamokra az oldalakon található „like” vagy „tetszik” linkre kattintva
iratkozhat fel az érintett. Ahhoz, hogy a Facebookon keresztül kapcsolatba tudjon
lépni az Adatkezelővel, be kell jelentkeznie. Ehhez a Facebook szintén személyes
adatokat kér, illetve tárolja és feldolgozza azokat. Az adatkezelőnek nincs befolyása
ezeknek az adatoknak a fajtájára, terjedelmére és feldolgozására, nem kap személyes
adatokat a Facebook üzemeltetőjétől. A Facebook oldalakon a követők személyes
adatait az Adatkezelő a követők önkéntes hozzájárulásuk értelmében kezeli, a
hozzájárulást megadottnak tekinti azzal, hogy az adott személy kedveli, követi oldalát,
bejegyzéseit, illetve kommentet ír azokhoz. Az érintett az adatkezelő Facebook oldalán
történő szolgáltatás igényléssel kapcsolatban akként nyilatkozik, hogy 16. életévét
betöltötte. 16 éven aluli a GDPR 8. cikk (1) bekezdése alapján az adatkezeléshez történő
hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes
képviselőjének engedélye szükséges. Az adatkezelőnek nem áll módjában a
hozzájáruló személy életkorát és jogosultságát ellenőrizni, így az érintett szavatol
azért, hogy a megadott adatai valósak.
(3) Adatkezelés célja: tájékoztatás az aktuális információkról, az Adatkezelőt érintő
hírekről, közösségi média felületen történő reklámozás, szolgáltatások bemutatása és
népszerűsítése. A Facebook oldalt az Adatkezelő marketing célokra használja annak
érdekében, hogy az érdeklődők megismerjék szolgáltatásait és hogy kapcsolatba
léphessenek az Adatkezelővel.
13. oldal

(4) Adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása (a Facebook, és az
Instagram adatkezelési szabályzatával összhangban)
(5) Adatkezeléssel érintett adatok köre: az érintett neve; érintettek: a szociális média
platform felhasználói
(6) Adatkezelés időtartama: Az érintett a „dislike” vagy ”nem tetszik” gombra
kattintva iratkozhat le az Adatkezelő Facebook oldalának a követéséről, vagy az
üzenőfal beállításai segítségével törölheti a nem kívánt tartalmakat. A szolgáltatás
aktív fennállása
(7) Címzettek: Az adatkezelő ügyfélszolgálattal, marketinggel kapcsolatos feladatokat
ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként Társaság adatfeldolgozói, különösen a
Társaság IT szolgáltatója.

elmaradásának lehetséges következménye a tájékoztatás elmaradása az Adatkezelőt
érintő aktuális hírek, szolgáltatások vonatkozásában.
Ajándéksorsolás szervezésével kapcsolatos adatkezelés
(1) Ha a társaság ajándéksorsolást (1991. évi XXXIV. törvény 23.§) szervez,
hozzájárulása alapján kezelheti az érintett természetes személy nevét, címét,
telefonszámát, e-mail címét, online azonosítóját, adóazonosító jelét. A játékban való
részvétel önkéntes. Az adatkezelési hozzájárulás jelen szabályzat elfogadásával és a
játékban való részvétellel valósul meg.
(2) A személyes adatok kezelésének célja: nyereményjáték nyertesének megállapítása,
értesítése, a nyeremény megküldése, marketing célú megkeresés, tájékoztató anyagok
küldése. Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.
(3) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a vállalkozás
marketinggel, ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói,
adatfeldolgozóként Társaság adatfeldolgozói, különösen a Társaság IT szolgáltatója,
könyvvitelt végző munkavállalói, futárszolgálat munkavállalói továbbá a társaság
többi adatkezelési szabályzatban megnevezett adatfeldolgozója. Kifejezett
hozzájárulás mellett a nyertesek nevét a társaság a Facebook, Instagram oldalán
feltüntetheti felhívva az érintettek figyelmét arra az adatkezelési tájékoztatóban, hogy
14. oldal

a hírt mások megoszthatják. A közösségi oldalakon a ráutaló magatartás
hozzájárulásnak tekinthető.
(4) A személyes adatok tárolásának időtartama: 5 év, nyertes adatai esetén 8 év a
számviteli iratok megőrzése céljából.
Felvételre jelentkező munkavállalók adatainak kezelése, pályázatok, önéletrajzok
(1) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, születési ideje,
helye, anyja neve, lakcím, képesítési adatok, fénykép, telefonszám, e-mail cím, a
jelentkezőről készített munkáltatói feljegyzés (ha van).
(2) A személyes adatok kezelésének célja: jelentkezés, pályázat elbírálása, a
kiválasztottal munkaszerződés kötése. Az érintettet tájékoztatni kell arról, ha a
munkáltató nem őt választotta az adott állásra.
(3) Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása. (már a jelentkezés elküldésével
megadottnak tekintendő) A hozzájárulás visszavonásának jogkövetkezménye a
felvétel elmaradása.
(4) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaságnál
munkáltatói jogok gyakorlására jogosult vezető, munkaügyi feladatokat ellátó
munkavállalók.
(5) A személyes adatok tárolásának időtartama: A jelentkezés, pályázat elbírálásáig,
legfeljebb 2 évig. A ki nem választott jelentkezők személyes adatait törölni kell. Törölni
kell annak adatait is, aki jelentkezését, pályázatát visszavonta.
Adatkezelés adó- és számviteli kötelezettségek teljesítése céljából
(1) A Társaság jogi kötelezettség teljesítése jogcímén, törvényben előírt adó és
számviteli kötelezettségek teljesítése (könyvelés, adózás) céljából kezeli a vele
kapcsolatba lépő természetes személyek törvényben meghatározott adatait. A kezelt
adatok az általános forgalmi adóról szóló 2017. évi CXXVII. tv. 169.§, és 202.§-a alapján
különösen: adószám, név, cím, adózási státusz, a számvitelről szóló 2000. évi C.
törvény 167.§-a alapján: név, cím, a gazdasági műveletet elrendelő személy vagy
szervezet megjelölése, az utalványozó és a rendelkezés végrehajtását igazoló személy,
valamint a szervezettől függően az ellenőr aláírása; a készletmozgások bizonylatain és
a pénzkezelési bizonylatokon az átvevő, az ellennyugtákon a befizető aláírása, a
személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján: adóazonosító jel.
15. oldal

(2) Útnyilvántartás, menetlevél vezetéséhez kapcsolódó adatkezelés (több jogosult
által is használható gépjármű vonatkozásában): a Társaság jogi kötelezettség jogcímén,
költségelszámolás, bizonylatolás, adóalapok megállapítása, üzemanyagmegtakarítás
elszámolása céljából kezeli a céges és a foglalkoztatott hivatali, üzleti célra használt
saját gépjárműhasználatának törvényben meghatározott adatait (gépkocsivezető neve,
a gépjármű típusa, rendszáma, utazás időpontja, célja, megtett útvonal, felkeresett
üzleti partner neve). A vonatkozó jogszabály 1995. CXVII. tv. (Szja tv.) 27.§/2/, 3.
Melléklet 6. és 5. Melléklet 7. pont.
(3) A személyes adatok tárolásának időtartama a jogalapot adó jogviszony
megszűnését követő 8 év.
(4) A személyes adatok címzettjei: a Társaság adózási, könyvviteli, bérszámfejtési,
társadalombiztosítási feladatait ellátó munkavállalói és adatfeldolgozói.
Kifizetői adatkezelés

járulékkötelezettségek teljesítése (adó-, adóelőleg, járulékok megállapítása,
bérszámfejtés, társadalombiztosítási, nyugdíj ügyintézés) céljából kezeli azon
érintettek – munkavállalók, családtagjaik, foglalkoztatottak, egyéb juttatásban
részesülők – adótörvényekben előírt személyes adatait, akikkel kifizetői (2017:CL.
törvény az adózás rendjéről (Art.) 7.§ 31.) kapcsolatban áll. A kezelt adatok körét az
Art. 50.§-a határozza meg, külön is kiemelve ebből: a természetes személy természetes
személyazonosító adatait (ideértve az előző nevet és a titulust is), nemét,
állampolgárságát, a természetes személy adóazonosító jelét, társadalombiztosítási
azonosító jelét (TAJ szám). Amennyiben az adótörvények ehhez jogkövetkezményt
fűznek, a Társaság kezelheti a munkavállalók egészségügyi (Szja tv. 40.§) és
szakszervezeti (Szja 47.§(2) b./) tagságra vonatkozó adatokat adó és
járulékkötelezettségek teljesítés (bérszámfejtés, társadalombiztosítási ügyintézés)
céljából.
(2) A személyes adatok tárolásának időtartama a jogalapot adó jogviszony
megszűnését követő 8 év.
(3) A személyes adatok címzettjei: a Társaság adózási, bérszámfejtési,
társadalombiztosítási (kifizetői) feladatait ellátó munkavállalói és adatfeldolgozói.
16. oldal

A Levéltári törvény szerint maradandó értékű iratokra vonatkozó adatkezelés
(1) A Társaság jogi kötelezettsége teljesítése jogcímén kezeli a köziratokról, a
közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény
(Levéltári törvény) szerint maradandó értékűnek minősülő iratait abból a célból, hogy
a Társaság irattári anyagának maradandó értékű része épségben és használható
állapotban a jövő nemzedékei számára is fennmaradjon. Az adattárolás ideje: a
közlevéltár részére történő átadásig.
(2) A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezetője, iratkezelést, irattározást végző
munkavállalója, a közlevéltár munkatársa.
V. FEJEZET
LÁTOGATÓI ADATKEZELÉS A TÁRSASÁG HONLAPJÁN - TÁJÉKOZTATÁS
SÜTIK (COOKIE) ALKALMAZÁSÁRÓL
1. A honlapra látogatót a honlapon tájékoztatni kell a sütik alkalmazásáról, és ehhez –
a technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik kivételével –
a hozzájárulását kell kérni.
A cookie (süti) egy olyan kisméretű szöveges fájl, amely az érintett számítógépe vagy
a mobil eszköze hosszú távú adattárolójában (HDD, SSD) rögzül a cookie-ban
beállított lejárati ideig, és a későbbi látogatásokkor újra aktiválódik. Célja, hogy
rögzítse a látogatással kapcsolatos adatokat, illetve a személyes beállításokat, ezek
azonban a látogató személyével kapcsolatba nem hozható adatok. Segít a
felhasználóbarát weboldal kialakításában, valamint az Érintett online élményének
fokozása érdekében. Ha az Érintett nem egyezik bele, hogy az Adatfeldolgozó cookiekat használjon, akkor a weboldal használatát meg kell szakítania.
Adatkezelés célja: felhasználói élmény javítása, az érintett személyes beállításainak a
tárolása
Adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása
Adatkezeléssel érintett adatok köre: Adatkezelő minden elemzési információt név,
vagy más személyes adat nélkül tárol
Adatkezelés időtartama: az érintett a böngészője beállításain keresztül bármikor
törölheti a számítógépén vagy mobiltelefonján eltárolt sütiket
17. oldal

2. Részletes tájékoztatás a sütikről
2.1. A süti (angolul „cookie”) egy olyan adat, amit a meglátogatott weboldal küld a
látogató böngészőjének (változónév-érték formában), hogy az eltárolja és később
ugyanaz a weboldal be is tudja tölteni a tartalmát. A sütinek lehet érvényessége,
érvényes lehet a böngésző bezárásáig, de korlátlan ideig is. A későbbiekben minden
HTTP(S) kérésnél ezeket az adatokat is elküldi a böngésző a szervernek. Ezáltal a
felhasználó gépén lévő adatokat módosítja.
2.2. A modern weboldalszolgáltatások természeténél fogva szükség van sütikre,
melynek funkciója, hogy egy felhasználót megjelöljön (például, hogy belépett az
oldalra) és annak megfelelően tudja a következőkben kezelni, akár későbbi
visszatérésekor azonosítani. A veszélye abban rejlik, hogy erről a felhasználónak nem
minden esetben van tudomása és alkalmas lehet arra, hogy felhasználót kövesse a
weboldal üzemeltetője vagy más szolgáltató, akinek a tartalma be van építve az
oldalban (pl. Facebook, Google Analytics), ezáltal profil jön létre róla, ebben az esetben
pedig a süti tartalma személyes adatnak tekinthető.
2.3. A sütik fajtái:
2.3.1. Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik: amelyek
nélkül az oldal egyszerűen nem működne funkcionálisan, ezek a felhasználó
azonosításához, pl. annak kezeléséhez szükséges, hogy belépett-e, mit tett a kosárba
stb. Ez jellemzően egy session-id letárolása, a többi adat a szerveren kerül tárolásra,
ami így biztonságosabb. Van biztonsági vonatkozása, ha a session süti értéke nem jól
van generálva, akkor session-hijacking támadás veszélye fennáll, ezért feltétlenül
szükséges, hogy megfelelően legyenek ezek az értékek generálva. Más terminológiák
session cookie-nak hívnak minden sütit, amik a böngészőből való kilépéskor törlődnek
(egy session egy böngészőhasználat az elindítástól a kilépésig).
2.3.2. Használatot elősegítő sütik: így azokat a sütiket szoktál nevezni, amelyek
megjegyzik a felhasználó választásait, például milyen formában szeretné a felhasználó
az oldalt látni. Ezek a fajta sütik lényegében a sütiben tárolt beállítási adatokat jelentik.
2.3.3. Teljesítményt biztosító sütik: bár nem sok közük van a "teljesítmény"-hez,
általában így nevezik azokat a sütiket, amelyek információkat gyűjtenek a
felhasználónak a meglátogatott weboldalon belüli viselkedéséről, eltöltött idejéről,
kattintásairól. Ezek jellemzően harmadik fél alkalmazásai (pl. Google Analytics,
AdWords, vagy Yandex.ru sütik). Ezek a látogatóról profilalkotás készítésére
alkalmasak.
A Google Analytics sütikről itt tájékozódhat:
https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookieusage
18. oldal

A Google AdWords sütikről itt tájékozódhat:
https://support.google.com/adwords/answer/2407785?hl=hu
2.4. A sütik használatát elfogadni, azokat engedélyezni nem kötelező. Visszaállíthatja
böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a
rendszer éppen egy cookie-t küld. A legtöbb böngésző ugyan alapértelmezettként
automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak annak
érdekében, hogy megakadályozható legyen az automatikus elfogadás.
A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat
• Google Chrome: https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu
• Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-engedelyezese-es-tiltasa-amitweboldak-haszn
• Microsoft Internet Explorer 11: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internetexplorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
• Microsoft Internet Explorer 10: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internetexplorer/delete-manage-cookies#ie=ie-10-win-7
• Microsoft Internet Explorer 9: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internetexplorer/delete-manage-cookies#ie=ie-9
• Microsoft Internet Explorer 8: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internetexplorer/delete-manage-cookies#ie=ie-8
• Microsoft Edge: http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows-10/edge-privacyfaq
• Safari: https://support.apple.com/hu-hu/HT201265
Mindezek mellett azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy előfordulhat, hogy
bizonyos webhelyfunkciók vagy -szolgáltatások nem fognak megfelelően működni
cookie-k nélkül.
3. Tájékoztatás a Társaság honlapján alkalmazott sütikről, illetve a látogatás során
létrejövő adatokról
3.1. A látogatás során kezelt adatkör: Társaságunk honlapja a weboldal használata
során a látogatóról, illetve az általa böngészésre használt eszközről az alábbi
adatokat rögzítheti és kezelheti:
• az látogató által használt IP cím,
• a böngésző típusa,
• a böngészésre használt eszköz operációs rendszerének jellemzői (beállított nyelv),
• látogatás időpontja,
• a meglátogatott (al)oldal, funkció vagy szolgáltatás.
• kattintás.
19. oldal

Ezeket az adatokat maximum 90 napig őrizzük meg és elsősorban biztonsági incidensek
vizsgálatához használhatjuk.
3.2. A honlapon alkalmazott sütik
3.2.1. Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik
Az adatkezelés célja: a honlap megfelelő működésének biztosítása. Ezek a sütik ahhoz
szükségesek, hogy a látogatók böngészhessék a weboldalt, zökkenőmentesen és teljes
körűen használhassák annak funkcióit, a weboldalon keresztül elérhető
szolgáltatásokat, így - többek között- különösen a látogató által az adott oldalakon
végzett műveletek megjegyzését vagy a bejelentkezett felhasználó azonosítását egy
látogatás során. Ezen sütik adatkezelésének időtartama kizárólag a látogató aktuális
látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a
sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépéről.
Ezen adatkezelés jogalapja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az
információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény
(Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdése, amely szerint a szolgáltató a szolgáltatás nyújtása
céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához
technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek
azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell
üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során
alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha
ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok
teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges
mértékben és ideig.
3.2.1. Használatot elősegítő sütik:
Ezek megjegyzik a felhasználó választásait, például milyen formában szeretné a
felhasználó az oldalt látni. Ezek a fajta sütik lényegében a sütiben tárolt beállítási
adatokat jelentik.
Az adatkezelés jogalapja a látogató hozzájárulása.
Az adatkezelés célja: A szolgáltatás hatékonyságának növelése, felhasználói élmény
növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele.
Ez az adat jellemzően a felhasználó gépén van, a weboldal csak hozzáfér és felismer(het)i általa
a látogatót.
20. oldal

3.2.2. Teljesítményt biztosító sütik:
Információkat gyűjtenek a felhasználónak a meglátogatott weboldalon belüli
viselkedéséről, eltöltött idejéről, kattintásairól.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.
Az adatkezelés célja: a honlap elemzése, reklámajánlatok küldése.
VI. FEJEZET
TÁJÉKOZTATÁS AZ ÉRINTETT SZEMÉLY JOGAIRÓL
I. Az érintett jogai röviden összefoglalva:
1. Átlátható tájékoztatás, kommunikáció és az érintett joggyakorlásának elősegítése
2. Előzetes tájékozódáshoz való jog – ha a személyes adatokat az érintettől gyűjtik
3. Az érintett tájékoztatása és a rendelkezésére bocsátandó információk, ha a
személyes adatokat az adatkezelő nem tőle szerezte meg
4. Az érintett hozzáférési joga
5. A helyesbítéshez való jog
6. A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)
7. Az adatkezelés korlátozásához való jog
8. A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés
korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség
9. Az adathordozhatósághoz való jog
10. A tiltakozáshoz való jog
11. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást
12. Korlátozások
13. Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről
14. Az adatkezelőnél történő panasztételhez való jog
15. A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog (hatósági jogorvoslathoz
való jog)
16. A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog
17. Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági
jogorvoslathoz való jog
II. Az érintett jogai részletesen:

1.1. Az adatkezelőnek az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó
valamennyi információt és minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és
könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva kell
nyújtania, különösen a gyermekeknek címzett bármely információ esetében. Az
21. oldal

információkat írásban vagy más módon – ideértve adott esetben az elektronikus utat
is – kell megadni. Az érintett kérésére szóbeli tájékoztatás is adható, feltéve, hogy más
módon igazolták az érintett személyazonosságát.
1.2. Az adatkezelőnek elő kell segítenie az érintett jogainak a gyakorlását.
1.3. Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem
beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a jogai
gyakorlására irányuló kérelme nyomán hozott intézkedésekről. E határidő a
Rendeletben írt feltételekkel további két hónappal meghosszabbítható. amelyről az
érintettet tájékoztatni kell.
1.4. Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem
nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja
az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett
panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati
jogával.
1.5. Az adatkezelő az információkat és az érintett jogairól szóló tájékoztatást és
intézkedést díjmentesen biztosítja, azonban a Rendeletben írt esetekben díj számítható
fel.
A részletes szabályok a Rendelet 12 cikke alatt találhatók.

2.1. Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezeléssel összefüggő tényekről és
információkról az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon. Ennek
keretében az érintettet tájékoztatni kell:
a) az adatkezelő és képviselője kilétéről és elérhetőségeiről,
b) az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségeiről (ha van ilyen),
c) a személyes adatok tervezett kezelésének céljáról, valamint az adatkezelés
jogalapjáról,
d) jogos érdek érvényesítésén alapuló adatkezelés esetén, az adatkezelő vagy
harmadik fél jogos érdekeiről,
e) a személyes adatok címzettjeiről – akikkel a személyes adatot közlik -, illetve a
címzettek kategóriáiról, ha van ilyen;
e) adott esetben annak tényéről, hogy az adatkezelő harmadik országba vagy
nemzetközi szervezet részére kívánja továbbítani a személyes adatokat.
22. oldal

2.2. A tisztességes és átlátható adatkezelés biztosítsa érdekében az adatkezelőnek az
érintettet a következő kiegészítő információkról kell tájékoztatnia:
a) a személyes adatok tárolásának időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen
időtartam meghatározásának szempontjairól;
b) az érintett azon jogáról, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó
személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének
korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint az
érintett adathordozhatósághoz való jogáról;
c) az érintett hozzájárulásán alapuló adatkezelés esetén arról, hogy a hozzájárulás
bármely időpontban történő visszavonásához való jog, amely nem érinti a visszavonás
előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét;
d) a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról;
e) arról, hogy a személyes adat szolgáltatása jogszabályon vagy szerződéses
kötelezettségen alapul vagy szerződés kötésének előfeltétele-e, valamint, hogy az
érintett köteles-e a személyes adatokat megadni, továbbá, hogy milyen lehetséges
következményeikkel járhat az adatszolgáltatás elmaradása;
f) az automatizált döntéshozatal tényéről, ideértve a profilalkotást is, valamint
legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikáról, és arra vonatkozóan érthető
információkról, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel, és az érintettre nézve
milyen várható következményekkel bír.
2.3. Ha az adatkezelő a személyes adatokon a gyűjtésük céljától eltérő célból további
adatkezelést kíván végezni, a további adatkezelést megelőzően tájékoztatnia kell az
érintettet erről az eltérő célról és minden releváns kiegészítő információról.
Az előzetes tájékozódáshoz való jog részletes szabályait a Rendelet 13. cikke
tartalmazza.

3.1. Ha az adatkezelő a személyes adatokat nem az érintettől szerezte meg, az érintettet
az adatkezelőnek a személyes adatok megszerzésétől számított legkésőbb egy
hónapon belül; ha a személyes adatokat az érintettel való kapcsolattartás céljára
használják, legalább az érintettel való első kapcsolatfelvétel alkalmával; vagy ha
várhatóan más címzettel is közlik az adatokat, legkésőbb a személyes adatok első
alkalommal való közlésekor tájékoztatnia kell az előbbi 2. pontban írt tényekről és
információkról, továbbá az érintett személyes adatok kategóriáiról, valamint a
személyes adatok forrásáról és adott esetben arról, hogy az adatok nyilvánosan
hozzáférhető forrásokból származnak-e.
23. oldal

3.2. A további szabályokra az előbbi 2. pontban (Előzetes tájékozódáshoz való jog)
írtak irányadók.
E tájékoztatás részletes szabályait a Rendelet 14. cikke tartalmazza.
4. Az érintett hozzáférési joga
4.1. Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra
vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen
adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és az előbbi
2-3. pontban írt kapcsolódó információkhoz hozzáférést kapjon. (Rendelet 15. cikk).
4.2. Ha személyes adatoknak harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére
történő továbbítására kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a
továbbításra vonatkozóan a Rendelet 46. cikk szerinti megfelelő garanciákról.
4.3. Az adatkezelőnek az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az
érintett rendelkezésére kell bocsátania. Az érintett által kért további másolatokért az
adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat
fel.
Az érintett hozzáférési jogára vonatkozó részletes szabályokat a Rendelt 15. cikke
tartalmazza.
5. A helyesbítéshez való jog
5.1. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem
nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat.
5.2. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a
hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő –
kiegészítését is.
Ezen szabályokat a Rendelet 16. cikke tartalmazza.

6.1. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem
nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra,
24. oldal

hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül
törölje ha
a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték
vagy más módon kezelték;
b) az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az
adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) az érintett tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok
az adatkezelésre,
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban
előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére közvetlenül gyermeknek kínált, információs
társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
6.2. A törléshez való jog nem érvényesíthető, ha az adatkezelés szükséges
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása
céljából;
b) az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség
teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány
gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
c) a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
d) a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy
statisztikai célból, amennyiben a törléshez való jog valószínűsíthetően lehetetlenné
tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
A törléshez való jogra vonatkozó részletes szabályokat a Rendelet 17. cikke

7.1. Az adatkezelés korlátozása esetén az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével
csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez,
érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak
védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet
kezelni.
7.2. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést,
ha az alábbiak valamelyike teljesül:
25. oldal

a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az
időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a
személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri
azok felhasználásának korlátozását;
c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de
az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy
védelméhez; vagy
d) az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az
időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos
indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
7.3. Az adatkezelés korlátozásának feloldásáról az érintettet előzetesen tájékoztatni
kell.
A vonatkozó szabályokat a Rendelet 18. cikke tartalmazza.

Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat valamennyi helyesbítésről, törlésről
vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték,
kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az
érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.
E szabályok a Rendelet 19. cikke alatt találhatók.
9. Az adathordozhatósághoz való jog
9.1. A Rendeletben írt feltételekkel az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa
egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben
használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket
az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az
adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha
a) az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul; és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.
9.2. Az érintett kérheti a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását
is.
26. oldal

9.3. Az adathordozhatósághoz való jog gyakorlása nem sértheti a Rendelet 17. cikkét
(A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”). Az adathordozhatósághoz való
jog nem alkalmazandó abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű vagy az
adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának keretében végzett
feladat végrehajtásához szükséges. E jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és
szabadságait.
A részletes szabályokat a Rendelet 20. cikke tartalmazza.
10. A tiltakozáshoz való jog
10.1. Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor
tiltakozzon személyes adatainak közérdeken, közfeladat végrehajtásán (6. cikk (1) e)),
vagy jogos érdeken (6. cikk f)) alapuló kezelése ellen, ideértve az említett
rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes
adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az
adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget
élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi
igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
10.2. Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az
érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e
célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen
üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen
üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a
továbbiakban e célból nem kezelhetők.
10.3. Ezen jogokra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során kifejezetten
fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és
minden más információtól elkülönítve kell megjeleníteni.
10.4. Az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált
eszközökkel is gyakorolhatja.
10.5. Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy
statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével
kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes adatok kezelése ellen,
kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében
van szükség.
27. oldal

A vonatkozó szabályokat a Rendelet 21. cikke tartalmazza.

11.1. Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált
adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve
joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
11.2. Ez a jogosultság nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:
a) az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében
szükséges;
b) meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi
lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek
védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.
11.3. Az előbbi a) és c) pontjában említett esetekben az adatkezelő köteles megfelelő
intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme
érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy az adatkezelő részéről
emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást
nyújtson be.
A további szabályokat a Rendelet 22. cikke tartalmazza.
12. Korlátozások
Az adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagál